A NOVELL PSH Kft. 1.éves, ISO 9001-es felülvizsgálati auditjának tapasztalatai (2010.október)

2011-03-03 00:00

International Cert Hungary -

A Novell Professzionális Szolgáltatások Magyarország Kft-t. (továbbiakban: NOVELL PSH) 2000-ben alapította a Qualnet Kft., majd 2002-ben 100%-ban megvásárolta a Novell Magyarország Kft.

A cég alapvetően az amerikai NOVELL szoftvereinek értékesítésére jött létre. A szervezet több részből áll, a teljes létszám a 100 főt is eléri. A tanúsítás alá a teljes cégből a szoftverfejlesztő csoport kerül, akik egyedi szoftvereket fejlesztenek Vevői igények alapján. Kapcsolódó szolgáltatások alatt oktatást, rendszerbevezetést, folyamatos frissítéseket értünk. A szoftverfejlesztés bizonyos feladatait alvállalkozók bevonásával végzi a cég.

 

Eltelt egy év változásai:

A létszám 6 főre csökkent, jelenleg 3-3 fő projektvezető és fejlesztővel dolgoznak. Távozott például a korábbi Minőségirányítási vezető, helyette Nádudvari Zoltán kapta meg a kinevezést. A cég elsődleges megrendelője az állami szféra, amely a megbízásokat visszafogta a választások alatt, így a cég költséghatékony lépésekre kényszerült. Következő évekre bizakodó a cégcsoport, mivel a Novell egyéb részlegeinek kapcsolatai alapján várhatóan lesznek fejlesztési feladatok.

 

Minőségirányítási rendszer:

A Minőségirányítási rendszer 2006.07.01.-től működik. Az új MSZ EN ISO 9001:2009 számú szabvány szerint 2009.08.10. dátummal módosították a dokumentációs rendszert. A dokumentációs rendszerben jelentősebb változás nem volt a korábbi verzióhoz képest. Az elmúlt egy évben csupán apróbb változások voltak, pl.: a MV személye cserélődött - a dokumentációs rendszer megfelelő.

A Tanúsítvány alapvetően fontos a szervezet számára, mivel a piacon erős a verseny, ill. fontos egy-egy pályázat kapcsán. A Minőségirányítási rendszer alapvetően jól működik. Belső audit belső erőforrásból megtartott, hiányosság nem merült fel. Pozitívum, hogy több belső munkatárs kapott belső úton, 'belső auditori' oktatást. A megújító auditon jelzett minőségirányítási rendszer fejlesztési lehetőségeket a cég figyelembe vette, s részben megvalósította. Vezetőségi átvizsgálás keretében értékelték a cég eredményeit. 2009-es, 2010-es célkitűzések teljesültek.

A szervezet az elmúlt évben kevesebb oktatást tartott, mint korábban, mivel fejlesztésekre nem volt lehetőség. A beszállítók, alvállalkozók körében, értékelésében nem volt változás. A szükséges tárgyi és humán erőforrás biztosított.

Vevői véleménykérés folyamatos - a cég belső kritikus értékelési rendszert használ. 2009-es évben: 68%-os elégedettség 88,5%-ra javult, amelynek egyik fő oka, hogy a Fővárosi Közterületfenntartó Zrt.-nél befejeződött a projekt. Komolyabb vevői reklamáció nem volt. Vevői bejelentések rögzítésre kerülnek, amelynek nyomon követésére külön szoftvert használ a cég. Pozitívum, hogy a projektek leosztásával jelentősen lecsökkent a nyitott bejelentések száma.

A Megrendelőkkel kapcsolatos folyamatok tökéletesen végigkövethetőek elektronikus formában, ill. az aláírásra kötelezett dokumentumok esetében írásban is.

 

Audit:

Jelen audit a második tanúsítási ciklus első felülvizsgálati auditja volt, amelyen hiányosság nem merült fel.

A szervezet jól működik, így javasolt a Tanúsítvány fenntartása.

Még ez is érdekelheti:

Szolgáltatunk az új koronavírus-járvány veszélyhelyzet alatt is

Szolgáltatunk az új koronavírus-járvány veszélyhelyzet alatt is

2020-03-27 09:01

Megjelent az ISO 50001:2018 (új EIR szabvány)

Megjelent az ISO 50001:2018 (új EIR szabvány), 2018.08.21-én

2018-09-18 09:17

Megjelent az ISO 22000:2018 (új ÉBIR szabvány)

Megjelent az ISO 22000:2018 (új ÉBIR szabvány), 2018.06.19-én

2018-08-13 08:17

További Cikkek >>

Tanúsítási területeink

ISO 9001

Minőségirányítási rendszer

ISO 14001

Környezetközpontú irányítási rendszer

HACCP ÉS ISO 22000

Élelmiszer-biztonsági irányítási rendszer

ISO 45001 - MSZ 28001

Munkahelyi egészségvédelem és biztonság irányítási rendszer