A NANOtech 2001 Kft. ISO 9001-es tanúsító auditjának tapasztalatai (2011.május)

2012-05-23 13:33

International Cert Hungary -

A szervezet 2001 novemberében alakult, de a cég története a 80-as évekre nyúlik vissza: A Metró és HÉV járművek lengéscsillapítóinak javításának kézenfekvő ötletét cégünk alapítójának köszönhetik, amikor is a 80-as évek elején a hazai szerelvények többsége már elérte a 10 éves kort és elkezdtek mutatkozni a lengéscsillapítók javításának elmaradásának káros következményei a futóműveken, de leginkább a síneken. 1983-ban alakult meg a Lengéscsillapító Javító Gmk, amely akkor az egyetlen választható lehetőségű társasági forma volt.

A munkafolyamat egy mérő-próbapad konstruálásával indult, majd fel kellett kutatni az eredeti orosz, valamint NDK-beli gyártási és javítási dokumentációkat, majd pedig ezek alapján az időközben kialakult szakmai stábbal ki kellet alakítani a megfelelő javítási módszereket és ezeket a gyakorlatba át kellet ültetni. Az akkor megalkotott próbapadot használja a cég még a mai napig is. Zagyva Zoltán a Nanotech2001 Kft. mostani vezetője 1985-től kapcsolódott be a munkába. A javítások több mint 20 éve során megannyi helyszínen és társasági formában folytak, míg végül 2001. novemberében megalakult a Nanotech 2001 Kft, kiegészítve az eredeti BKV, Metró és HÉV lengéscsillapítóinak javítását más közlekedési vállalatok egyéb járműveinek (pl: autóbusz, vasút) munkáival, szorosan együttműködve egy alkatrész gyártó céggel. A szervezet telephelye a H-1047 Bp. Gárdi Jenő u. 37. szám alatt található. A cég bérli a telephelyet, amely egy irodából, műhelyből, raktárból áll.

A szervezet közel 30 éves lengéscsillapító javítási tapasztalatok után elérkezettnek látta az időt, hogy a tapasztalatok alapján saját termék kifejlesztésébe is kezdjen, mivel a vasúti lengéscsillapító gyártás egy elég szűk piac, de a kevés számú vevőnek nagy volumenű az igénye. Az elképzelést elősegítette az a tény is, hogy a MÁV 2007-től több lépcsőben vásárolt Németországból leselejtezett volt NDK gyártmányú vasúti személykocsikat, eddig összesen 250 db-ot, amik rendkívül korszerűtlen és javíthatatlan teljesen elkopott csúszógyűrűs száraz lengéscsillapítókkal szereltek. A Nanotech 2001 Kft. által kifejlesztett NT-1222 típusú vasúti lengéscsillapítót a MÁV-Gépészet Zrt. fejlesztési részlegével közösen tesztelték az elmúlt évben, jelenleg a nullszériában legyártott lengéscsillapítók értékelése zajlik.

A cég jelenleg mindösszesen két alkalmazottal dolgozik, de a fizikai munkafolyamatok esetében a helyszínen bedolgozó alvállalkozót vagy kölcsön munkaerőt is foglalkoztatnak.

 

Minőségirányítási rendszer:

A szervezet 2006.04.15.-én vezette be az MSZ EN ISO 9001.2001 számú szabvány szerinti rendszerét, amit a CERTOP Kft. auditált. A Tanúsítvány 2009.november 30.-án járt le. A szervezet egy év kihagyás és a rendszer átdolgozása után 2011-ben újból kérelmezte a Tanúsító audit megtartását. A dokumentációs rendszer 2011.01.16.-án megújításra került az MSZ EN ISO 9001:2009 számú szabvány alapján. A dokumentációs rendszerben lényeges változás, hogy a lengéscsillapítók gyártása is bevezetésre került, amely kapcsán új munkautasítás, gyártási lap került bevezetésre. Ezen felül a 7.3., ill. a 7.5.2. szabványpont is szabályozásra került. A minőségirányítási rendszer így a "vaskerekes járművek lengéscsillapítóinak gyártása, javítása, felújítása" tevékenyégi körre vonatkozik.

A minőségirányítási rendszer jól működik, amit Zagyva András és Zagyva Zoltán a két tulajdonos együttesen kezel. A belső audit, vezetőségi átvizsgálás hatékonyan megtartásra kerül. Belső auditon hiányosság nem adódott. Vezetőségi átvizsgálás keretében elemezték a kitűzött célokat.

Infrastruktúra, munkakörnyezet megfelelő. Munkaügyi anyagok rendben - munkatársak a szükséges oktatásokat megkapták -pl.: MIR: 2011.04.07., és 04.16.

Beszállítók, alvállalkozók nyilvántartottak/értékeltek, az elmúlt évben egy-egy partnerrel kibővült a nyilvántartás. A szervezet által foglalkoztatott alvállalkozókat is bevonták a képzési folyamatokba.

2011-ben ez ideig egy jogos vevői reklamáció volt, amelyet dokumentáltan kezeltek, a probléma kapcsán helyesbítő, megelőző folyamatot indítottak.

Munkafolyamatok ellenőrzésre kerültek, a munkák papíron, ill. elektronikusan dokumentáltak, amelyek tökéletesen visszakereshetőek.

Audit:

Jelen audit a Tanúsító auditon hiányosságot nem találtunk, de mivel az audit mintavételes volt, így nem kizárt egy-egy kisebb hiányosság jelenléte. Az audit a terveknek megfelelően zajlott le.

A cég jól működik, így javasolt a Tanúsítvány kiadása "Vaskerekes járművek lengéscsillapítóinak gyártása, javítása, felújítása" tevékenységi körre, kizárások nélkül.

 

Még ez is érdekelheti:

Szolgáltatunk az új koronavírus-járvány veszélyhelyzet alatt is

Szolgáltatunk az új koronavírus-járvány veszélyhelyzet alatt is

2020-03-27 09:01

Megjelent az ISO 50001:2018 (új EIR szabvány)

Megjelent az ISO 50001:2018 (új EIR szabvány), 2018.08.21-én

2018-09-18 09:17

Megjelent az ISO 22000:2018 (új ÉBIR szabvány)

Megjelent az ISO 22000:2018 (új ÉBIR szabvány), 2018.06.19-én

2018-08-13 08:17

További Cikkek >>

Tanúsítási területeink

ISO 9001

Minőségirányítási rendszer

ISO 14001

Környezetközpontú irányítási rendszer

HACCP ÉS ISO 22000

Élelmiszer-biztonsági irányítási rendszer

ISO 45001 - MSZ 28001

Munkahelyi egészségvédelem és biztonság irányítási rendszer