A Hír-Adás Sajtóügynökség és Médiafigyelő Kft. ISO 9001-es 1.éves felülvizsgálati auditjának tapasztalatai (2010.szept.)

2011-02-22 00:00

Inzternational Cert Hungary -

A Hír-Adás Kft. az írott és elektronikus média szemlézésével, meghallgatásával, kivonatolásával és gyűjtésével foglalkozik, messzemenően figyelembe véve az egyedi igényeket.

A Megrendelők számára releváns cikkeket elektronizálják és szöveggé alakítják, a rádió- és televízió-csatornák, illetve a nagyobb Internet portálok híreit szó szerint leírják. Igény esetén valamennyi megjelenéséről rövid tartalmi összefoglalót készítenek.

A feldolgozott anyagok 1999 óta megőrzésre kerülnek, így jelentős méretű archívummal rendelkeznek. A feldolgozásra kerülő napilapokat egyenesen a nyomdából kapják munkanapokon hajnali órákban. A hajnali munkakezdés teszi lehetővé, hogy a megrendelőknek már munkakezdéskor asztalukon illetve számítógépükön legyen a napi médiaszemle.

Megrendelők között szerepelnek a hazai gazdasági élet számos prominens szereplői, gazdasági társaságok (jelenleg körülbelül 45 állandó nagyobb céggel, szervezettel állnak kapcsolatban).

A cég 2006 óta rendelkezik ISO 9001 tanúsítvánnyal.

A szervezet életében szokás szerint több változás történt. Már 2009-ben elindultak a felújítási munkálatok, festés-mázolás, elhasznált parketta cseréje, szociális helyiség javítása - amely ebben az évben befejeződött. A cégnél több hardver korszerűsítésre került. Az elmúlt években felgyorsult a információáramlás, amelynek egyre fontosabb szerepe van, megszűnt a protokoll megrendelés. A cég az üzemszerű analóg rendszerről áttért a digitális rendszerre, videokazettát már a partnerek sem kérnek, így minden anyag digitálisan mentett - ezzel kapcsolatosan szintén újabb számítógépek kerültek beállításra. A cég nagyobb eredménye, hogy saját vállalatirányítási rendszer kiépítésére (cégre szabott szoftver kialakítása) támogatást nyert, amelynek kapcsán 2010.10.01.-től indul egy nagyobb átszervezés - papíros anyagok csökkentése - naplózás. Szintén egy EU-s pályázat kapcsán az elmúlt évben új honlap került kialakításra, amely kapcsán új szolgáltatásokat (on-line elérhető cikkarchívum) is bevezettek.

A szervezet munkatársainak száma nem változott.

Üzleti szempontból a 2009-es, 2010-es év stagnál(t) - amely a recesszió miatt elfogadható. A szervezet piaci pozícióját megtartotta, az elmúlt évben is jelentős ügyfelek jöttek.

 

Minőségirányítási rendszer:

A dokumentációs rendszer: 2006.06.28.-dátummal került kiadásra, ezzel a dátummal indult el a Minőségirányítási rendszer próbaüzeme. A dokumentációs rendszerben több változás is volt már az elmúlt években, viszont az új ISO 9001:2008-as szabványra 2009.11.20.-én tértek át, amely kapcsán valamennyi dokumentum újra kiadásra került.

A minőségirányítási rendszer jól működik, a vezetőség elkötelezett. Belső audit, vezetőségi átvizsgálás, egyéb minőségügyi pontok terv szerűen megvalósításra kerültek. Minőségcélok értékeltek: 2009-es célok teljesültek: munkakörülmények javítása, költséghatékonyabb foglalkoztatás, vevői kör megtartása, új vevők megszerzése, új honlap készítése, további szolgáltatás bevezetése. 2010-es évre számos célt tűzött ki a cég, amiből jó pár már szintén megvalósult: új ISO 9001 szabványra való átállás, újabb partnerek megszerzése, vállalatirányítási rendszer pályázatának elnyerése, analóg rögzítés megszüntetése, stb.

Pozitívum, hogy évről-évre számos helyesbítő, megelőző folyamat születik (főleg a munkatársak részéről!) - ezeket sorra meg is valósítja a cég - így a fejlődés folyamatos.

Nagyobb vevő reklamáció nem volt, napi nemmegfelelőségek előfordulnak ugyan, de ezek azonnal javításra kerülnek. Vevői véleménykérés egyszerűsített formában került kiküldésre, így a visszaküldési arány javult, ügyfelek nagyrészt elégedettek a cég munkájával.

Munkamenet hetente előre megtervezett, egyedi projektek személy szerint leosztottak, így minden folyamatnak megvan a felelőse, amely visszakereshető, ellenőrizhető.

 

Audit:

Jelen audit a második tanúsítási ciklusban egy 1. éves felülvizsgálati audit volt. Az auditon az Auditterv szerint haladtunk, hiányosságot nem találtunk!

A szervezetről kialakult összkép pozitív, így javasolt a Tanúsítvány fenntartása, ill. új Tanúsítvány kiállítása az új szabványjelzettel a Hír-Adás Kft. számára.

Még ez is érdekelheti:

Megjelent az ISO 50001:2018 (új EIR szabvány)

Megjelent az ISO 50001:2018 (új EIR szabvány), 2018.08.21-én

2018-09-18 09:17

Megjelent az ISO 22000:2018 (új ÉBIR szabvány)

Megjelent az ISO 22000:2018 (új ÉBIR szabvány), 2018.06.19-én

2018-08-13 08:17

Megjelent az ISO 45001:2018 (új MEBIR szabvány)

A munkahelyi egészségvédelemmel és biztonsággal foglalkozó nemzetközi szabvány (MEBIR) 2018.március 12-én megjelent, jele: ISO 45001:2018.

2018-04-17 11:01

További Cikkek >>

Tanúsítási területeink

ISO 9001

Minőségirányítási rendszer

ISO 14001

Környezetközpontú irányítási rendszer

HACCP ÉS ISO 22000

Élelmiszer-biztonsági irányítási rendszer

MSZ 28001

Munkahelyi egészségvédelem és biztonság irányítási rendszer